Petíciót gyűjtünk a Sláger és a Danubius megszüntetése ellen! Szavazz te is, hogy tiltakozol! Szavazásoddal aláírod a petíciót! Küldd tovább a linket ismerőseidnek is! Véleményeket kommentként tudtok írni! Nem kell regisztrálni!

Emberek sokasága tiltakozik a Danubius és a Sláger megszünése ellen. Az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt.
átveszi a két rádió helyét 7 évig megkapját a frekvenciát. A most győztes két céget javasolta kizárni a versenyből még kedden
Majtényi László ORTT-elnök (aki a mostani, első fordulóban nem szavazhatott, és nem is vett részt a voksoláson). Az egyik
esetében irreálisnak látta a tervezett pénzügyi modellt, a másik pályázat pedig szerinte alakilag érvénytelen, mivel nem
tartalmazza az elvárt, a kiírás szerint később nem pótolható nyilatkozatot. 1998-ban a Sláger a nettó árbevétel 56 százalékát fizette be műsorszolgáltatási díjként, a Danubius pedig 54 százalékot. A befizetett összeg azonban az évek során egyre csökkent. Olyannyira, hogy az elmúlt években a Sláger már csak a nettó árbevétel ötszázalékát fizette műsorszolgáltatási díjként, míg a Danubius 9 százalékot. “Szánalmasnak” nevezte a Juventus Rádió vezérigazgatója a médiahatóság szerdai döntését. Laczkó Endre szerint mindenfajta szakmai alapot nélkülöz a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió odaítéléséről szóló határozat; ők már másfél hónapja azzal számolnak, hogy nem nyerik el a megpályázott – kisebbik vételkörzetű – frekvenciát. Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak! – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Sláger rádió vezérigazgatója. “A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd!” – tette hozzá Heal Edina.
A közleményben hangsúlyozza: a híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. “Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670 millió forinttól esik el a költségvetés” – véli a vezérigazgató.
Heal Edina szerint, mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és a sajtószabadság. “A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre. A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk”.
Lépjetek be az iWiW-es klubba is: http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2644657
Gyertek minél többen, hogy jó sokan legyünk!
A Zsebmosoly szavazást indított a rádiók megszünése
ellen! Vegyen részt mindenki a szavazásban!
- Kapcsolódó cikk: Magyarország ez vagy?
- Kapcsolódó cikk: Vissza sírjuk rádióinkat

Reklámok ezrei bombáznak minket nap, mint nap. Sok felett csak elsiklunk, mintha ott se lennének, egyet-kettőt megnézünk, valamilyiken még nevetünk is egyet akár, és olyan is van, amit elkezdünk cikizni, hogy mennyire gáz. A reklám egy olyan közlési folyamat, ami valamilyen áru megvételére vagy szolgáltatás igénybevételére ösztönöz. Tulajdonképpen egy idegesítő formája a kommunikációnak.
Végre Emóra is berobbant a híres Facebook, mostmár mindenkinek ott is fent kell lennie és mindent kipróbálni, amit az ismerőseink tesznek. A Facebook egy olyan internetes böngészőben játszható szerepjáték, ahol az a cél, hogy minél több ismerőst gyűjtsünk, kitöltsük az összes hülye kvízt, és minden epllikésönt feltegyünk, hogy ne hogy kimaradjunk semmilyen féle egzotikus buliból, amit otthonról az összes online vagy éppen offline ismerőssel csaphatunk. Minél több ismerősünk van, annál olvashatatlanabb lesz a kezőlap, szinte már követni se lehet, ki mit csinál. “Kitti kitöltötte az okossági tesztet és 51 %-ot ért el” Aztamindenit! Gyorsan írjunk alá egy kommentet, hogy milyen lol már, közben tudatjuk a világnak, hogy ott vagyunk mindenhol bármi történjen is. Persze közben pókoljuk jól meg az összes ismerősünket, ezzel kifejezvén, hogy gondolunk rájuk, és már is kerekebb a világ. Közben elfeljtjük, hogy kint milyen szép idő van, és mást is lehetne csinálni, mint a gép előtt gubbasztani. Ehelyett egy képzeletbeli várost tömködünk teli szereplőkkel, meg ki tudja még mivel, és várjuk, hogy mi történik és hány experience pontot kapunk érte, közben azt sem tudjuk, hogy a saját városunkban ki a polgármester.
Ha felmegyek egy társkeresőhöz hasonlító Hot or Not, vagy valami ilyesféle détinges oldalra, akkor azt veszem észre, hogy 10 perc múlva 20-an bejelöltek ismerősüknek, holott csak egy fucking profilképet láttak rólam, meg azt, hogy Hungarin élek és kész. Közben kapok 620 e-mailt a levelezőmre, hogy 759 rekvesztem van, és sűrgösen fogadjam el őket, mert olyan jóból maradok ki, hogy utána egész életemben azt fogom sajnálni, hogy nem telepítettem fel azt az alkalmazást. Bizonyíték képpen, hogy milyen jó dologra lettem behívva azt is odaírják, hogy az 1250 ismerősömből már 589-en használják az alkalmazást, szóval nehogy kimaradjak e fergetes, konstitutív, impartíbilis partiból.
Közben meg az NSA, az FBI meg hasonló fontos csoport mindent tud mindenkinek az életéről, milyen zenét hallgat, milyen a szexuális orientációja, hányszor volt egy nap online, mi a kedvenc filmje, milyen az ismerettségi köre, hol járt már a világban, mi a hobbija. Arra várnak, hogy esetleg te leszel az, aki repűlőgéppel belerohan a Fehérházba, vagy terrorista hadműveletet hajt végre a világ valamely közkedvelt pontján, hogy milliók életét oltsa ki a saját életét feláldozván. Nincsenek személységi jogok, vagy ehhez hasonló dísztörvények, amitől azt hisszük, hogy megvagyunk védve és a magánéletünk biztonságban egy harmadik személytől távol áll.
Legújabb kommentek